Könnyes szemeivel újra felém pillantott, várakozva. Az imént fejezte be legújabb sebesülésének történetét, a történetet mely már oly sokszor megesett másokkal is. A történetet, melyet az átkos szerelem írt vérrel.Ezüsttálcán kínálta fel szívét a fiúnak, egy egyszerű de fontos kérdés kíséretében, melyre a kapott válasz tőrdöfésként érte kiszolgáltatott lelkét. Csak két szó okozta vesztét.Fejét lassan az asztalra hajtotta, karjaival eltakarva arcát. Kizárta a külvilágot. Hosszú, fekete pólójának ujja felgyűrődött, láttatva engedte párhuzamos vonalakkal borított csuklóját. A régi s félig begyógyult hegek közé, friss, mély vágások vegyültek. Óvatosan két kezem közé vettem bal kezét, hideg ujjaimmal gyengéden végigsimítva a sérüléseken. Lepillantottam a lányra; üveges szemekkel meredt a semmibe hajának függönye mögül, holott még egyenletesen lélegzett. Néhány tincset kisimítottam arcából, majd újra visszatértem kezemben tartott csuklójához.Vajon létezik ilyesmi? Létezik, hogy az emberi test legfontosabb szerve az érrendszernél is bonyolultabb, szorosabb és közvetlenebb kapcsolatban legyen egy egyszerű izülettel?Egy újabb seb a szíven, egy újabb vágás a csuklón? Egy vágás, mely örökké vérzik?
|
