Elgondolkozva ültem régi könyveim fölött, úgy hallgattam az éjjeli szellő susogását mely lágyan cirógatta arcom. Mélyen belemerültem az emlékekebe, nem hallottam, hogy Látogatóm már megérkezett. Hideg ujjainak érintése rántott vissza a valóság felszínére, melyek aztán nyakam köré is fonódtak. Hátrarántott, teljesen a széles fotel háttámlájához szorított. Levegő után kapkodva próbáltam lefejteni szorító ujjait, sikertelenül.Végül engedett, de kezét továbbra is állam alatt nyugtatta. Szakadozva, görcsösen vettem a levegőt, Mesterem ezt a pillanatnyi gyengeséget kihasználva kezét szinte azonnal lejjebb csúsztatta, mégtovább növelve félelmem. Fülemhez hajolt s súgva beszélt még mindig a támlához préselve.-Gondolom már neked sem újdonság a 2 meghívóval, hogy Kenelm is rendez egy bált.-I-igen...-csak dadogni tudtam.-A helyszín a nyári lak lett volna, Erdélyben. Nos... mióta valami vadállat az egyik szolgálóját összetévesztette vele, egyáltalán nem biztos, hogy meg lesz tartva.-Mi... mi történt?-Többet nekem sem árult el. Esetleg te tudsz erről valamit?-figyelmeztetőleg megszorította nyakam újra.-Nem... Nem Mester, nem tudok.-Gyorsan visszakanyarodtam az eredeti témához. -S mi lesz majd akkor a bállal?-Várunk, míg lenyugszanak a kedélyek.-szemem sarkából láttam, hogy vállat von, majd egy szemvillanásnyi idő alatt előttem is termett. Lehajolt hozzám, mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam állni tekintentét, elfordítottam fejem. Nem számítottam rá, hogy támadni fog. Védtelen voltam, Mesterem könnyedén emelt fél kézzel a magasba, fojtogatva... Könyörgő szemekkel néztem rá, de ő csak gúnyosan mosolygott, végül kissé leeresztett s közelebb húzott magához. Sokadszorra is megmart.Nem ivott belőlem, csak harapott, felfrissítve ezzel a hegek rengetegét mik bőröm simaságát megtörték. Mint egy névjegy, vagy sokkal inkább mint egy tulajdonpecsét, mely azt jelzi, hogy az övé vagyok.Senki más nem érhet hozzám... Senki.
|
