Hirtelen toppant be újra.Nem számítottam rá, azt hittem több időt hagy, hogy feldolgozzam a legutóbbi látogatásának emlékét. De gondolhattam volna erre... ismerhetném már annyira.Épp a házi könyvtárból tartottam kifelé, egy bőrkötésű könyvet lapozgatva, mikor megjelent. Összerezzentem, a megsárgult oldalú regény kiesett kezemből. Szó nélkül felvette, odaadta és fejével az olvasóterem felé biccentett. Némán követtem. Ő leült az egyik fotelbe, én a könyvet szorongatva álltam elé, próbálva minél kevesebb jelét adva félelmemnek. Tudtam, hiába próbálkozok elrejteni azt, észreveszi. Megérzi. Felsóhajtottam, úgy próbáltam ránézni.Kiváncsian fürkészett. Idegesített a pillantása, idegesen fordítottam félre a fejem.-Feszült vagy?-kérdezte tettett közömbösséggel.-Dehoooogy, remekül vagyok.-feleltem kissé ingerülten.-És te?-Én is, köszönöm kérdésed.-Gúnyos mosoly.Újra felsóhajottam, mire hirtelen felállt ültéből és felém vette az irányt. Ösztönösen hátrálni kezdtem előle. A könyvet mint valami pajzsot szorosan, mellkasom elé fogtam. Miközben hátráltam, elértem a lehetséges lépseim határait, az egyik kisebb könyvespolcba ütköztem, onnan figyeltem növekvő rettegéssel, ahogy Mesterem egyre közelebb ér hozzám. Végül megállt előttem pár centire. Óvatosan, de határozottan lefejtette ujjaimat a könyvről, és letette mögém, a polcra. Ekkor már nem titkoltam, rettegtem, a fejem lehajtottam nem mertem a szemébe nézni. Hajamat a szemem elé rendeztem, nem akartam, hogy abban is lássa a félelmet.-Nézz rám.-parancsolta. Tétováztam, nem mertem azonnal felelmelni a fejem. Végül engedelmeskedtem neki. Még mindig remegve, de rápillantottam. Vonásai kemények voltak, semmilyen érzelmet nem tudtam róla leolvasni. Se dühöt, se örömöt, csak engem fürkészett. Nem tudtam tovább állni, lassan lehajottam a fejem. -Nézz rám!!!-csattant félúton a hangja, szemem sarkából láttam, hogy kezét pofonra emeli, mint pár napja. Az egész csak egy villanásnyi idő alatt játszódott le... védekezőn magam elé kaptam mindkét karom, hajam függönyét ismét magam elé eresztettem, kétrét görnyedtem, amennyire csak a kettőnk között lévő hely engedte... csendesen elkezdtem hüppögni... vártam a megsemmisítő csapást, de nem jött.Éreztem, ahogy hideg keze félresimítja hajam a homlokomból, szétszedi keresztberakott karjaimat... végigsimítja az arcom, egészen az államig... kezét onnan lecsúsztatja a nyakamra, annak is arra a részére, ahol utolsó harapásának friss hegeit őrzöm, úgy emeli fel fejem. Jobb kezét még mindig a nyakamon nyugtatja... közelebbhúz magához és... azzal a fél karjával megölel. Összezavarodtam. Nem értettem miért csinálja. Talán ez is a taktikájának része? Talán megsajnált? Ismeri egyáltalán azt az érzést? Vagy végre elérte a célját és hagy békén? Igen.... valószínűleg ez lesz az.... Sikerült megtörnie.Megadtam magam. Nem harcoltam tovább...Ennek így kellett történnie.
|
