Az utóbbi pár éjszakában Mesterem mindig velem volt. Mindig. Kegyetlen játékot űz velem.Új játékszabályai szerint hirtelen tör rám, majd egészen addig marad, míg el nem gyengít. Éppencsak annyira, hogy erőtlenül küzdjek ellene. Hogy ne tudjam megvédeni magam. Hogy...Még legutoljára a padlóra lökött, de nem folytatta azonnal a szokott módszerét. Várt. Letérdelt mellém és az oldalamra fordított, éppen úgy, hogy lássam. A hajam kisimította az arcomból. Szórakozottan figyelte, ahogy kis patakokban folydogál még belőlem harapásának nyoma, eredménye.-Maggie, gyermekem... nem gondoltál még arra, hogy megadd magad nekem?Nem válaszoltam azonnal, erőlködve szedtem a levegőt. Egyre csak a szó visszhangzott a fejemben: "gyermekem". Az első pár évtizedben így szólított... Az érintése hozott vissza a valóságba; vérző nyakamat simogatta. Ujjai néhol lejjebb kalandoztak.-Mester... kérlek...-hangom a szellőnél is halkabb volt, ahogy könyörögni próbáltam neki.-Gyermekem. A lelked már ideadtad nekem. Réges régen. Miért csak a tested hagyod ki?- Nem tudtam neki válaszolni, behunytam a szemem... nem akartam elismerni, hogy..... igaza van... Éreztem ujjbegyeit az arcomon; finoman végighúzta rajta, ajkaimon elidőzött egy kicsit, majd folytatta útját a mellkasomig. Beleborzongtam, próbáltam elhúzódni előle, de nem hagyott; tovább folytatta. Kinyitottam a szemem, felnéztem rá. Arcán gonosz mosolyt láttam, tudta, hogy győzött. Csak arra várt, hogy én is elismerjem.-Nos?-Fölényes mosollyal méregetett.-Mester... én... én...-Hallgatlak.Visszaemlékeztem az időszakra, mikor tanított, arra is mikor elvitt vadászni, mikor elvitt a csillogó bálokba, mikor tiszteletlenül beszélt velem... Emlékeztem, hogy már akkor is remekül értett ahhoz, hogy megtörje az akaratom, hogy azt tegyem amit mond. És most...? Itt fekszek a padlón, a nyakam még mindig vérzik, és éjszakákon át, folyamatosan meggyalázott. Eddig ellenálltam. Megéri nekem a további ellenállás?-Mester...-lehunytam a szemem, úgy mondtam ki- Én a Tiéd vagyok.Még egyszer utoljára felnéztem rá. Eddig széles, sötét mosoly terült el az arcán, miután meghallotta vallomásom, a mosoly vigyorra változott. Egy sokkal sötétebb vigyorra... Felnyalábolt a földről, karjaiba vett és ágyam felé indult.Tehát ezentúl ez lesz a sorsom. Ahogy korábban a társasági összejövetelek, most a saját hálószobám lesz fő gyötrelmeim forrása...
|
