Orvul, hátulról támadt...Hihetetlen lendületével, valamint teljes testsúlyával a falhoz szorított, mozdulni sem bírtam.... Vadul megharapott. Sohase éreztem még korábban ekkora fizikai fájdalmat, s mégis... egyetlen harapásával okozta. Kétségbeesetten felnyögtem, ezúttal ténlyeg ki akartam szakadni a folytó ölelésből. Nem engedett, mégjobban a falhoz préselt. Karjai a vállamat és csípőmet szorították.Vállamat fogvatartó keze felcsúszott nyakam szabad oldalára, majd beletúrt a hajamba. Egy mozdulattal durván hátrarántotta fejemet, méginkább kiszolgáltatottá téve. Harapása még mélyebbé és még fájdalmasabbá vált... nem bírtam tovább hang nélkül, felsikoltottam... a fájdalom végigszáguldott testemen, vonaglottam. Mikor a kín már pokolivá vált s úgy éreztem tovább már nem viselem el, a szorítása enyhülni kezdett. Elengedett. Lerogytam a földre, homlokom a falnak támasztottam, úgy próbáltam összeszedni maradék erőmet. Remegtem és ziháltam...Amilyen váratlanul jött, olyan hamar el is hagyta szobámat... Még most sem tudom eldönteni, hogy miért érte be pusztán ennyivel? Miért nem...? Vajon csak táplálkozni jött? Csak erőt gyűjtött, mert üldözik? Nem, az nem valószínű. Hierarchia?Csak emlékeztetni akart, hogy hol is a helyem valójában?
|
