Idegesen vártam Mesterem érkezésére a kocsifeljárón. Nem tudtam mihez kezdjek, így fel s alá járkáltam a csillagtalan éjszakában, míg végül két fényszóró vetette árnyékomat a bejárati ajtókra. Hatalmas, fekete terepjáró ajtaja nyílt előttem, s intettek, hogy szálljak be. A kilométeróra halvány fényében Mesterem arca derengett fel de... ezúttal valahogy más volt... mintha fáradtabb lett volna. Némán ültünk egymás mellett, Ő vezetett én csak néztem a tovasuhanó fényeket, embereket és az életet. Nem figyeltem mikor értünk be a közeli városba, de a kihalt útszéli erdőket hirtelen felváltotta a nyüzsgés.Vezetőm egy üres parkoló felé kormányzott, majd kiszálltunk.-Innentől gyalog megyünk.-utasított észak felé mutatva.Ahogy közeledtünk eredeti úticélunkhoz, az egyre rosszabb és rosszabb külsejű alakok elkezdtek sűrűsödni körülöttünk...A Romlott Negyed. Minden nagyváros legalja, az emberi gyarlóság és pénzéhség vegytiszta megnyilvánulása, minden gonoszság csomópontja. Itt pénzért bármit megkaphatsz; információt, drogot, fegyvert, bérgyilkost, nőt... bármit. Amerre csak jársz, mindenütt mocsok... sikolyokat, fegyverdörgést hallhatsz és undorodva nézel a kábulat uralta fiatalokra, akik a szexboltok és kétes hírű szórakozóhelyek hátsó kijáratánál fekszenek, némelyikük öntudatlanul rád emeli véres szemeit. De már nem látja, hogy viszonzod pillantását. Vegyes érzelmek fűztek ehhez a világhoz. Egyszerre vonzott, ugyanakkor hihetetlenül taszított is magától. Talán azért kedveltem, mert soha senki sem nézett rám, nem voltam feltűnő jelenség, csak egy újabb fekete hajú nő, akinek ezt a környéket javasolták valamely problémájának mihamarabbi megoldására. Szorosan Mesterem mellett haladtam, kerülgetve a bűzös tócsákat. Hosszas keresgélés után végre elértünk egy zsákutcába, annak végén egy magánklubbal mely neonfénnyel hirdette magát.-Idekint várj. Beszélnem kell valakivel.-s már az ajtónál is termett, mely kitárult, s beszélt pár szót a kidobóemberrel. Végül beengedték. Felsóhajtva dőltem neki a graffitis falnak, s a mellettem elhaladókat néztem. Voltak akik eladnivaló értékeiket kínálták, de mindegyik ajánlatra nemet intettem, amit kisebb-nagyobb vitákkal ugyan, de tudomásul vettek az "utcai árusok". Töprengtem. Nem tudom meddig, sekély melankóliámból távoli harc zaja és kiáltások ébresztettek fel... Az épület tetejéről, melynek hátam döntöttem, egy test hangos puffanással ért földet. Közelebb lépve, s kissé lehajolva hozzá elborzadva láttam, hogy egy haldokló vámpír. Kopasz, nagydarab férfi, vérbefagyva. Könyörgő szemekkel nézett fel rám, majd hirtelen megragadta karomat s félig lerántott magához. Utolsó erejével, ajakit lassan mozgatva próbált suttogni valamit.-Menekülj... vadász....-golyók süvítettek el fülem mellett, a férfit eltalálták, aki eztán lángokba borulva elporladt. Rémülten figyeltem az irányba, melyből a lövések jöttek. Három férfi állt ott, s éppen újratöltötte fegyvereit. Mint akit nyakon öntöttek egy vödör jeges vízzel, úgy borult rám a rémült felismerés. A három közül az egyik az a Vámpírvadász, aki rám vadászik... Ő is, engem felismerve kiáltott társainak valamit. Üldözőbe vettek. Zsákutcák szövevényében próbáltam előlük menekülni, miközben ezüstözött golyók záporoztak el mellettem... Mikor úgy hittem leráztam üldözőim, hirtelen más vadászok tűntek fel előttem, nem tehettem semmit. Velük fel kellett vennem a harcot. Szerencsémre még tapasztalatlanabbak lehettek, hiszen egyiküket azonnal le tudtam teríteni, nyakát törtem. Elvettem fegyverét, a másik két vadászt azzal végeztem ki, fürgén mozogva, majd tovább folytattam a menekülést, valami biztosabb helyet keresve... Egy golyó fúródott lábamba, jelentősen lelassítva ezzel haladási sebességem. Újabb zsákutca. Hangokat hallottam hátam mögül... szembefordultam végzetemmel, harcolni akartam.Kisebb méretű, ezüstözött karó ütötte át jobb vállam, a falhoz szegezve. Először csak az émelyítő reccsenést hallottam, mely azt jelezte, hogy csontot ért, aztán az égető fájdalmat. Felüvöltöttem. Még két karó fúródott belém, egy a mellkasomba bordáimat is összezúzva, egy pedig hasamba.Vergődtem, mint egy gombostűre tűzött lepke. A Vadász, aki már régóta üldözött lassan tartott felém. Dühösen figyeltem gonosz mosolyra húzódott száját, elégedett pillantását, mellyel vérző sebeimet vizsgálta.-Végre megvagy.- El akartam lökni magam a faltól, lecsúszni a karókról, de ahogy kicsit elemelkedtem, a fájdalom csak még hatalmasabb lett. Élesen mellkasomba hasított, felnyögtem.-Tetszik a kis újításom? Visszahajló tüskék. Minél többet mozog valaki, annál mélyebbre fúródnak... Lehetetlenség úgy kihúzni a karót, hogy súlyos pusztítást ne végezzen a szervezetedben.-Miközben beszélt, hosszú kabátjának rejtekéből egy újabb, ugyanolyan karót húzott elő, melyekkel engem is fogvatartott. Karnyújtásnyira megállt előttem. A félelem megbénított, még utolsó erőmmel megpróbáltam kihúzni mellkasomból a karót, de csak még mélyebbre fúródtak húsomban a kis karmok. Fájt a lélegzetvétel, nehezen ment. Köhögőroham fogott el, vér bugyogott ki számból. Hörögve próbáltam levegőt venni. A Vadász undorodva törölte le arcáról azt a néhány cseppet, mely oda is elért, s feje fölé, döfésre emelte a karót. Tágra nyílt szemekkel követtem karját, próbáltam kitalálni, hogy mennyire lehet fájdalmas hamuvá lenni. Még mielőtt célt ért volna a döfés, Mesterem hátulról támadt. Dulakodás kezdődött kettejük között, végül kiértek látóteremből, s valahol máshol folytatták a tusát. A csata zaja egy idő után elhalkult, Mester elém lépett. Kezeivel kiválasztott két karót felsőtestemből.-Mester, kérlek ne...-de már nem tudtam figyelmeztetni, kirántotta őket s ugyanolyan gyorsasággal a harmadikat is. Felsikoltottam a fájdalomtól, s arccal előre a földre buktam. Rohamos gyorsasággal hagyott el erőm, éreztem hogy vérem ragacsos tócsaként körülölel. Hallottam Mesterem halk káromkodását, majd gyorsan hátamra fordított... nem láttam már semmit, a másvilág követelte hogy oda tartsak. Csuklóját ajkamra szorította, de ez csak átmeneti megoldást jelentett, még mindig ömlött a vér sebeimből. Nem tudom, hogyan érte el, hogy életben maradjak mire visszaérünk kastélyomba, de hallottam inasom riadt kiáltásat, s éreztem hogy ágyamba fektetnek. Sürgölődés zaja, szúrások bal alkaromba... Mesterem hív valakit... James és Sven aggódó arca... valami vérest ajkaimra nyomnak, azt akarják hogy igyak... idegen vér íze... túl keserű, tiltakozni akarok, de nem tudok... végleg elvesztettem eszméletemet.Legalább 3 napon és 3 éjszakán át üvöltöttem a fájdalomtól. Nem tudtam aludni, az ébrenlét és örök álom határán voltam mindvégig. Nagyon magas lázam volt... nem tudtam magamról, rémképek gyötörtek... hol a víz szakadt rólam, hol reszkettem a hidegtől... Csak tegnap ébredtem fel... jobb alkaromban megszámlálhatatlanul sok pont jelezte, hogy máshogy is vérhez akartak juttatni. A másikban még mindig sorakoznak tűk... James és újdonsült inasom ugrásra készen ül ágyam mellett... ezúttal nem kellenek, bár még most is túl gyenge vagyok... a regenerálódás még nem ért véget. Talán a Vadász mérgezett karót használt? Nem tudom. Tegnap óta nem tudom elhagyni ágyam.... kicsit még aludnom kell...
|
