Már éreztem, hogy közeledik, de nem tudtam, milyen messze lehet. Idegesen vártam, hogy betoppanjon... Mióta nem harcolok ellene, azóta kezd újra kialakulni közöttünk az a kötődés, ami a Mester-Tanítvány kapcsolatokat jellemzi. Kölcsönösen megérezzük a másik jelenlétét, illetve a későbbiekben már a fejemben is tud olvasni.Próbáltam elhessenteni a gondolatot, hogy nem lehet újra titkom előtte. Hogy figyelemem lekössem kinyitottam hálószobám erkélyére vezető ajtót... fülledt volt benn a levegő. Mire visszafordultam, Mester már ott állt a szobám ajtajában; uralkodnom kellett magamon, nehogy hangosan felnyögjek. Féltem tőle.-Üdvözöllek Maggie.-negédesen csengett a hangja.-Mester...-szertartásosan, mélyen meghajoltam előtte, ahogy a régi protokoll megkövetelte. Beidegződött magatartás volt már, hiába nyomtam el magamban sikeresen évtizedekre. Felegyenesedtem. Mesterem arcán elégedettség terült el. Várakozva néztem rá, de nem mondott, nem parancsolt semmit, így tovább rendezkedtem szobámban. Ő csak némán figyelte minden mozdulatom.-Add ide a nyakad, Maggie.-Hangja nyugodt volt, de parancsoló. Némán odamentem hozzá, megfogta a vállam és háttal fordított. A hajam összefogtam és bal vállamon átvetettem, felfedve friss hegekkel tarkított nyakam. A fejem félrebillentettem, hogy jobban hozzámférjen. A harapása mély és fájdalmas volt, összerándultam. Ezt úgy értelmezhette, hogy ott akarom hagyni, karjai acélpántokként fonódtak csípőm és derekam köré. Szorosan tartott. Csendben vártam, hogy befejezze, közben éreztem, hogy erőm szépen lassan elhagy engem.Miután végzett, lelökött a padlóra. Először mozdulni sem bírtam, szédültem, az érzékeim tompák voltak. Megpróbáltam felállni, de nem sikerült, túl erőtlen voltam. Lassan kúsztam előre, valami szilárdat keresve, amiben megkapaszkodhatok és felhúzhatom magam. Nem láttam Mesterem arcát, de tudtam, hogy szórakoztatja vergődésem látványa. Élvezi. Végre elértem az íróasztalomhoz, először a fiókok segítségét vettem igénybe, mint egy lassítot felvételen, felkapaszkodtam; végül sikerült felállnom. Görcsösen, két kézzel fogtam asztalom szélét, nehogy újra összessek. Lehajtott fejjel ziháltam, összecsöpögtetve véremmel a közel 100 éves levélpapírokat és borítékokat, amiket nemrég találtam. Mesterem mögém lépett, két kezét lazán a vállaimra ejtette.-Nagyon fáradtnak tűnsz, kedvesem. Gyere, hadd fektesselek ágyba.-Ne...-suttogtam elhaló hangon, de nem tehettem ellene semmit. Félúton jártunk az ágyam felé. Kétségbeesetten, utolsó tartalékaimmal tiltakoztam, de ezzel csak feldühítettem... Letepert az ágyamra és...Ugyanolyan durva volt, mint első alkalommal, ugyanolyan reményvesztetten próbáltam ellökni magamtól, ugyanolyan sikertelenül... ugyanannyira fájt, s én ugyanúgy zokogtam hangtalanul, könnyek nélkül...
|
