Kényszergyógykezelésre küldték. Azt mondták, hogy a saját érdekében. Nem akart menni, félt a fehér köpenyesektől, félt a sápadt, beesett arcú emberektől, félt a fakó szemektől, üres tekintetektől, de leginkább attól, hogy végleg egyedül marad. Hiába tiltakozott, elvitték.Bezárták egy szűk szobába, korlátozva addigi mozgásterét. Bizonyos időközönként fehér köpenyesek keresték fel, kérdezgették, de mintha más nyelvet beszéltek volna, nem értette őket. Olyankor komoly arccal a papírjukra meredtek s nem szóltak semmit. Ezek után a látogatások után gyógyszereket hoztak neki, amiket mindig be kellett vennie. Néha más betegekkel kimehetett az őszi udvarra, bár minden lépését szemek őrizték, itt sem bújhatott el. Heteken keresztül, monoton ment ez így, a lány kezdett beleőrülni.Egy ködösebb napon szinte kitépték szűk cellájából. A köpenyesek elé vitték, hozzá beszéltek. Úgy értette, mintha nem javult, sőt romlott volna állapota. Emelik a mennyiséget, mit a különböző méretű vegyszerekből kell beszednie… melyek még jobban megtörik akaratát, ellenállását. Pánikba esett. Nem akart többet ezen a helyen lenni, el akart menni, méghozzá minél hamarabb. Több ápoló is próbálta lefogni, mindhiába. A kezek eltaszítása közben egy injekciós tű villant fel, benne átlátszó folyadékkal. Kiverte a férfi kezéből, menekülni kezdett s az ajtó mellett álló asztalról felkapott egy ollót.Sötét, félhomályos folyosókon át menekült, mindegyre hallva üldözőit, míg valamely csoda folytán lehagyta őket, s talált egy női mosdót. Bevetette magát az egyik fülkébe, gondosan elreteszelve az ajtót, s felkuporodva a lehajtott tetejű wc-re. Remegett. Miután lenyugodott kissé, az olló élét csuklójához szorította, pontosan egy korábbi heghez, s újra végighúzta a pengét rajta. Halvány karcolás, s még halványabb, pusztán pöttynyi vörös folt volt az eredmény; az olló életlen volt.Hangokat, s lépteket hallott, sietnie kellett, ha itt akarta hagyni ezt a világot. Még erősebben, még durvábban nyeste vékony bőrét… egy hang is csak egyre bíztatta, hát nem akart csalódást okozni neki. Tulajdonképpen nem is kellett annyira bíztatni……. Kiesett kezéből az olló. Némán figyelte a sűrű vonalakat, azokból a tenyerébe folyó, apró patakocskákat. Elájult. Még egyszer magához tért… immár a fülkén kívül a hideg csempén feküdt, körülötte egyre nagyobb vértócsa… érezte a szagot, s közben a fiúra gondolt, akit nagyon szeretett, aki annakidején szép szavakkal magához édesgette. A fiúra, aki jelenleg túl távol volt tőle, aki aztán nagyon megváltozott. Aki más lányt keresett helyette, s viselkedésével Ő adta a lány kezébe a kést. Ő juttatta oda, ahol most van.Pillantása újra feje közelében fekvő, szivárgó csuklójára esett, s végtelen nyugalmat érzett. Elhomályosodó tudatába újra emberi léptek, beszéd s kiáltások nesze szűrődött… őt keresték.Elmosolyodott, s lehunyta szemeit...
|
