Mint gyermekkoromban s halhatatlan utam során is oly sokszor, ezúttal is, felszegett fejjel az éjszakai eget kémleltem. A csillagokkal sűrűn telehintett nyári eget, mely olyan volt mint egy ezüst s gyémántszálas szőttes. A sok természeti csoda közül, ami mindig lenyűgözött ez volt az egyik s egyben legfontosabb számomra. Képes voltam órákig szótlanul ülni egyhelyben, a széles mezőkön vagy egy fa tetején. Szemeimmel egyre csak figyeltem, várva, hátha látok hullócsillagot s ha volt, a hűs szellő lágyan cirógatta arcom egy-egy hajtincset magávalragadva.Ezen az éjszakán is, a birtokhoz tartozó hatalmas rétek egyikén leltem nyugalmat. Békésen ültem a harmatos fű szinte fekete szőnyegén, hallgattam az éjszaka hangjait s vártam a csillagokra. Most nem kellett Mesteremtől félnem, ez a búvóhelyeim egyike, hol nem találhat meg sem Ő, sem más idegen, vagy kevésbé idegen.Figyelmem egy idő után elkalandozott, lelkemben régi s új emlékek, hangok, csellók dallamai kavarogtak, nem tudtam rendszerezni őket. Túl zabolátlanok, némelyek túl frissek voltak, összezavartak. Ujjbegyeimmel tétován simítottam végig nyakam legfrissebb hegein... Látogatóm ejtette őket rajtam legutóbb. Nem értettem tettét, azt hittem, hogy ismerem. Tévednem kellett. Vajon mivel válthattam ki a támadást? Azzal, hogy elutasítottam? Érezhette rajtam Mester bélyegét? Ő is csak magának akarna? Megborzongtam, minél tovább időztem ujjaimmal a félig begyógyult sebhelyeken, annál több részlet idéződött fel bennem arról az éjszakáról... A hirtelen elkomorult arc, fenyegető testtartása mely sejtette a közelgő támadást, hitetlenül ugyanakkor félve hátráltam előle, s a legfélelmetesebb? Az addig nyugodt, kék szemek vészjósló villanása, s nem sokkal később vérbeborulása... már nem azé a férfié volt a szempár, kit megismertem s megszerettem, nem... egy sokkal veszélyesebb, halálos ragadozóé, mely nem a szeretett lényt látta akkor bennem, hanem a prédát, haragjának tárgyát, mely felbőszítette s meg kell semmisítenie. Hirtelen fogyott el kettőnk között a tér, szinte fel sem fogtam, csak akkor, mikor fogai feltépték nyaki ütőerem. Nem tudtam szabadulni a fojtó ölelésből, hiába akartam, minden próbálkozásom kudarcba fulladt, aztán.... hirtelen elengedett s én leestem a földre. Kábán másztam el, aztán fel a kanapéra, sok vért vesztettem. Futó léptek zaja szűrődött el elhomályosuló tudatomig, s Sven bukkant fel fekhelyem mellett, melyet egyre sötétebb árnyalatra színezett vérem. Csupa heg csuklóját szinte azonnal ajkaimra tapasztotta, megmentve ezzel. Akkor. De vajon mi lesz, ha legközelebb is visszautasítom Látogatóm közeledését? Mire számíthatok ma éjszaka? Megráztam fejemet, próbáltam kiverni belőle a lehetséges következmények képeit, s újra az ég felé emeltem tekintetem. Még épp idejében ahhoz, hogy lássak fejem felett elsuhanni egy hullócsillagot. Szélsebesen hasította a tintafekete eget, megtörve annak komorságát, majd kihunyt.Behunytam szemeim, ledőltem a vízcsepp gyémántoktól csillogó fűre s kívántam...
|
