Nem tudtam, aludni, álmatlanul forgolódtam.Ha csak egy kicsit is le tudtam hunyni a szemem és átadni magam az öntudatlanságnak, ugyanazt éltem át, amit tegnap. Újraálmondtam az egészet, mintha egy végtelenített filmet látnék. De ez rosszabb volt.... álmomban is nyakamon éreztem lehelletét, testemen a testét. Próbáltam ellökni magamtól, de nem ment...Sikítva ébredtem. Beletelt pár percbe, míg sikerült tisztáznom magamban, hogy már nincs ott velem, egyedül vagyok ágyamban... végre lenyugodtam kissé. Észrevettem, hogy hideg verejtékben úszok, hajam csatakosan tapad arcomra. Kisimítottam belőle, majd odamentem egész alakos tükrömhöz.... egy végtelenül elgyötört, nagyon ijesztő lány nézett vissza rám. Nem tudtam mennyire jár az idő, de úgy döntöttem lemegyek az inasok szállása melletti konyhába. Reflexből rápillantottam a szobám ablakát takaró nehéz bársonyfüggönyre; gyanús fényt láttam enyhén beszűrődni alatta. Tehát nappal van, a legveszélyesebb időszak számomra.Nem törődtem vele, kiléptem hálószobám ajtaján, végignéztem a végtelen folyosón és elindultam. Néhol vigyáznom kellett a márványra vetülő szikrázó fénnyel, de sikeresen elértem az ajtót, ami az előcsarnokba nyílik. A szobám a felső folyosó legvégén volt, ezért kicsit hezitáltam... próbáltam felmérni, hogy mennyi napsütés szűrődik be a táncteremnek is beillő előtér aljába. Elég sok, de talán ki tudom kerülni őket... Nem gondolkodtam többet, már semmi sem érdekelt... lementem a lépcső aljára, majd hozzálapulva az oldalához a terem legtávolabbi sarka felé igyekeztem, minél távolabb az ajtótól.Mikor félúton jártam inasom szállása és konyhája felé, a hatalmas, kétszárnyú tölgyfaajtó nyikorogva kinyílt és két lány lépett be rajta. Két ébenfekete bőrű lány, egyikük magasabb és nagyon szép arcú, hosszú haját kontyban fogta össze. Az alacsonyabbik is szép volt, de korántsem annyira mint barátnője, az ő hosszú haja lazán omlott vállára. Észrevettek ők is, dermedten álltak meg, nem tudtak velem mit kezdeni. Komoran néztem őket én is, majd tovább folytattam utam a célom felé. Nem bíztam bennük, többször villámló tekintet küldtem feléjük; nem moccantak. Mihelyst beértem a szűk helyiségbe végignéztem magamon és elgondolkodtam. Régimódi hálóingemben, halottsápadt bőrömmel és sötét szememet mégjobban kihangsúlyozó karikákkal, valóban úgy nézhettem ki, mint valami szellemjelenés. De fényes nappal? Arra is volt már példa. Erre már én is halványan elmosolyodtam. Ekkor lépett be a másik ajtón öreg, hű inasom. Szoborrá merevedett, majd rémülten kifakadt.-Úrnőm! Mégis mit keres itt? Miért nem alszik? Mi a baj?Nem válaszoltam, csak legyintettem egyet.-De mégis?!-aggódva nézett rám.-Kettőt találhatsz, James.-leroskadtam az asztalhoz. Már sem kedvem, sem erőm nem volt elmenni a hűtőig. Figyeltem az arcát. A kétségbeesett aggódást lassan felváltotta a felismerés, majd a hitetlenkedés. Rámpillantott, óvatosan kérdezett.-Úrnőm... mi történt tegnap éjszaka?Nem válaszoltam... a fejem lassan lehajtottam, ismét hajammal takartam el az arcom. Egy könycsepp gördült végig, egészen az államig... ráborultam az asztalra.Keservesen sírtam, keservesebben mint az elmúlt évtizedekben bármikor...
|
