Elfáradtam a második keringő után, pihennem kellett.Fáradtan roskadtam le a terem falai mentén elhelyezett elegáns székek egyikére, onnan figyeltem álarcom mögül, a többi vendég alakoskodását, s Mesteremet ahogy otthonosan elvegyült közöttük. Tekintetem tovább vittem a termen, hogy lássam a berendezést. Nem messze székemtől, valamint a terem végében hosszú asztalok voltak elhelyezve, rajtuk csiszolt kristályüveg edények és karcsú üvegek, hosszúnyakú poharak. Szomjas voltam. Ahogy felálltam, kicsit megszédültem, egyensúlyom is elvesztettem, már nem tudtam megkapaszkodni semmiben... de valaki elkapott, nekiütődtem mellkasának ő pedig hátulról átkarolt.-Ne félj. Elkaptalak.-Az ismerős hangtól megfagyott bennem a vér. Kétségbeesve akartam kitörni a karok szorításából, de nem engedett.-Eressz.-sziszegtem hátra.-Különben?-kárörvendően csengett Kenelm hangja. Karjai szorosabban kezdtek fogni, én egyre kétségbeesettebb lettem, végül hirtelen elengedett. Megprödültem, úgy néztem riadtan rá. Hideg mosollyal tekintett le rám.-Nemsokára újra találkozunk.-mondta, majd sarkonfordult s eltűnt a többi bálozó között. Elbotorkáltam az asztalhoz, majd remegő kezekkel próbáltam tölteni magamnak a vérből. Összecsepegtettem a hófehér selyemterítőt... egy sötét alak tornyosult felém, szelíd erőszakkal kivette kezeimből a poharat s az üveget, majd halkan megszólalt.-Hagyd, majd én.-Anah volt az. Fáradt, zavart mosollyal megköszöntem kedvességét, miközben magának is töltött. Csendben koccintottunk.-Mikor találkoztunk utoljára?-mosolyogva kérdezett.-Nem tudom, talán már egy évszázada is van annak.-Lehetséges.-Bal keze tétován indult meg hajam felé, szemével kérdezett, az engedélyt várta tőlem, melyet egy bólintással meg is adtam neki. Végigsimított fülem mellett egy tincsen, majd megállt s kicsit arrébb sodorta nyakamból. Ellöktem magamtól, riadtan hátráltam, mialatt görcsösen fésültem vissza eredeti helyére hajam. A kezemből kiesett pohár csengve hasadt szét a márványpadlón, fejemet lehajtva morogtam.-Nyugodj meg... nekem is van... engem is megbélyegeztek.-magasított nyakú ingét elkezdte gombolni, felfedve szinte ugyanolyan hegekkel tarkított nyakát.-Kicsoda?-Kérdésemre csak egy fájdalmas mosoly volt először a válasz.-Venetia Úrnő.Ebben a pillanatban hideg kéz szorította meg vállamat, majd maga felé fordított. Mesterem volt az.-Éjfél van. Mennünk kell.-Némán követtem kihalt, hosszú folyosókon és márványlépcsők sokaságán át, végül egy sokkal kisebb, de ugyanolyan elegáns terembe értünk. Már vártak ránk, az a három vámpír, akiknek Mester nemrég bemutatott. A két férfi egy széken ült, míg a nő az ablaknál állt. Mesterem a terem közepére vezetett, az ezüst hold fénye engem világított meg, majd odament az álarcosokhoz. Beszéd közben néha felém pillantottak... nem értettem őket, valami furcsa, ősi nyelven beszéltek. Az egyik férfi felállt, egy szemvillanásnyi idő alatt mögöttem termett... túl gyors volt. Hirtelen éles fájdalmat éreztem nyakam bal oldalán... térdre kényszerítettek. Sikítani akartam, de a fájdalom torkomra forrasztotta a hangokat. Valakik a karjaimhoz léptek, ruhám ujját durván gyűrték fel csuklóimról... hegyes fogak tépték fel bőrömet itt is. Vénáimban mintha parázs folyt volna, az égető fájdalom egész testemen végiszáguldott. Az utolsó, amit láttam, az Mesterem volt... Ő is mögém lépett, hajamat félresöpörte nyakam szabad oldalából, s megharapott. Karját csípőm köré fonta, úgy húzott nemcsak magához, de a másik férfihoz is közelebb. Testem ekkor már nem az enyém volt, nem tudtam uralkodni sem rajta, sem a fájdalmon.Szemeim lecsukódtak, a sikoly, mely a kezdetekben fennakadt, most szakadt ki belőlem, majd eszméletem vesztettem... Másnap éjszaka saját hálómban ébredtem... hogy mi történhetett még velem abban a teremben, nem tudhatom, de azt tudom, hogy valamit terveznek velem...
|
