Féltem.Idegesen gyűrögettem ruhaujjam fodrát, miközben Mesteremre vártam; végül megérkezett. Alig mertem felnézni rá. Arcán nem látszott semmi érzelem, hidegen fürkészett.-Látom elkészültél. Menjünk.-Némán, csendben haladtunk egymás mellett, le a bejáratig. Mielőtt kiléptünk volna, Mester a kétszárnyú ajtóhoz szorított. Kétségbeesve, szinte lebénulva vártam következő mozdulatát. Megharapott. Nem tartott sokáig, éppen csak addig, hogy kellően "megszelídítsen". Gondosan vigyázott ruhám nyakára, mindig nagy hangsúlyt fektetett a külsőségekre. Végzett, aztán kitámogatott a régimódi lovaskocsiig, s felsegített az utastérbe. Mint otthonom előcsarnokában, ugyanolyan hallgatagon folyatattuk utunk az Ingray birtokra.Ahogy közeledtünk az ősrégi kastélyhoz, egyre több fényt láttunk derengeni az úton. Nem sokkal később megérkeztünk a széles feljáróra, egy sokkal hatalmasabb és szélesebb kétszárnyú ajtó tárult elénk, rajta ki s be sürgölődő szolgákkal, serényen nyitogatták a különfélébbnél különfélébb járművek ajtaját. Felsóhajtottam.-Ezt azért még odaadom neked.-szólt hirtelen Mesterem, s két maszkot húzott ki köpenyének rejtekéből. Egyet, mely Ördögöt utánoz, s egy elegáns, tollakkal és flitterekkel díszített porcelán álarcot. Ez utóbbit átnyújtotta nekem, s intett, hogy vegyem fel. Szó nélkül engedelmeskedtem neki, majd egy férfi kisegített a hintóból. Furcsán ismerősnek tűnt, de nem tudtam honann. Mesterem belém karolt, s úgy tartottunk ketten az előcsarnok felé. Mindenhol szolgálók hajlongtak. Amint beléptünk a hatalmas terembe, egy lelkes női hang szállt felénk.-Nahát, Costel s bájos kisérője! Az álarcod már messze földön elhíresült! Évszázadok óta kísér téged.-s tulajdonosa azonnal felénk is tartott. Hosszú, jégszőke hajzuhatag, fehér maszk s kecses testalkat, pezsgőszín, szintén viktoriánus stílusú ruhával elegyítve.-Venetia, Kedvesem! Öröm téged ilyen hosszú idő után látni. Hány éve is már...?-Nem tudom, de valóban öröm egymást látni.-negédesen ömlengett még egy kicsit Mesteremnek, majd felém fordult.-S, te, egyik legjobb tanítványom?-kiváncsian fürkészett kék szemeivel. Válaszul mélyen meghajoltam.-Lady Ingray, nagy megtiszteltetés újra találkozni egy másik Mesteremmel.-Óóó, hogy milyen jólnevelt még mindig... Azóta is a Costel szárnyai alatt nevelkedtél, ugye?-egy szemvillanásnyi idő alatt Mesteremre pillantottam, majd vissza Venetia-ra, s bólintottam. Mindketten elmosolyodtak, s egy másik, a csarnoknál is hatalmasabb terem felé tereltek, ahonnan zeneszó áradt. A táncparkett. Az ajtó előtt megtorpantam, kérdőn hol Mesterre, hol Venetia-ra néztem, majd feltettem a kérdést:-Én is mehetek?-Venetia megütközve nézett rám. Majd gúnyosan elmosolyodot.-Ó, szegénykém... még mindig abban a borzasztó régi rendszerben élsz, ahol a Szolgálókat elkülönítik Gazdáiktól?-szégyenkezve lehajtottam fejem. Hátamon hideg tekinteteket éreztem; gyorsan megfordultam, s egy férfit láttam, mereven nézett, de ahogy rápillantottam szinte azonnal beszédbe is elegyedett egy ismerős néger szolgálóval. Anah-val. Köszönni akartam neki, de Mesterem már a táncparkett közepéig vezetett.Halálkeringőt jártunk. Ekkor még nem sejtettem, hogy megpróbáltatásaim még el se kezdődtek...
|
