NyitólapRegisztrációBelépés
A gothic  Üdvözöllek Vendég | RSS
Honlap-menü

A fejezet kategóriái
Fájljaim [0]
Novellák [2]
Történetek [2]
Versek [0]
Idézetek [0]
Regények [0]
Olvasmányok [1]

Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 7

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Rejtélyek


Tavol a fénytől


Belépés

Nyitólap » Fájlok » Történetek

Halálélmény
2012-03-14, 4:59 PM
Eljött az időm.Meghalok.Nem félek, hiszen tudtam, ez a sorsom, s ezzel még nem is vagyok egyedül. Nem tudom, más hogyan van ezzel, de ahogy öregedtem, egyre inkább kíváncsi lettem: milyen lesz, ha egyszer az úr magához szólít, s visszavonhatatlanul menni kell?Nem mondom, hogy vártam a pillanatot, de amikor eljött, nem rettegtem, nem féltem, egy-szerűen tudomásul vettem: elérkezett. Ahol vagyok, innen már nincs visszaút. Lehet az orvos-tudomány bármilyen fejlett is, innen már nem lehet visszalépni.Furcsa érzés. Nem érzem a végtagjaim, de mégis tudom, hogy vannak. Olyan az egész, mintha be lennék zárva valahova, s ha tapogatózom, akkor rugalmas, lágy valamit érzek ma-gam körül. Ez a valami teljesen körbevesz, időnként az az érzésem, hogy ha akarok, akkor körbe tudok fordulni, a fejem tetejére állhatok, de ez csak érzés... Az egész, talán az a legjobb kifejezés erre az állapotra, egy végtelen lebegés...érzem, hamarosan vége lesz ennek is...Nem tudom, hogy akik azt állítják, hogy lepereg a halál előtti pillanatban az élet filmje, azok vajon ugyanezt az érzést élték-e meg? Lehet, hogy ahol én vagyok, ilyen mélyre senki se jutott?Jaj, ez butaság, hiszen mindenki eljut egyszer ide, legfeljebb nem jött még senki vissza.Akkor, nem tehetek semmit ellene, nézzük, mi vár rám, minek nézek elébe? Persze semmi se történik. Illetve ez egy olyan állapot, hogy minden, amit eddig megéltem, az ugyanabba a pillanatba van sűrítve. Látom az életemet... Vagy az is lehet, hogy az életeimet! Mert kalmár vagyok, és színpompás ruhát hordok, azt hiszem, a hajómat várom a velencei mólón... azaz nem, mert egy rácson keresztül lesem a Boszporusz hullámait, s arra várok, hogy a szultán szólítson...Hát, nem tudom, nem lehet az ember egyszerre férfi is meg nő is, nem lehet Velencében, s ugyanakkor Sztambulban, a szultán palotájában... Persze nem nő vagyok, hanem eunuch... ezt talán még borzasztóbb... látom az eddigi életeimet, nem tudok köztük különbséget tenni. Mamutszagot érzek, és illatos tömjénfüstöt kavargat az indiai palotában bujkáló szellő. Ki vagyok, illetve voltam?Úgy érzem ebben a pillanatban, hogy nem tudom, ki is az, aki hamarosan meghal. Mintha nem lenne közöm hozzá. Emlékszem, de az emlékek egyre halványabbak lesznek.Várom a megváltó halált.Lebegek a világmindenségben. Kellemes tudat, érzem, hogy tökéletesen elváltam a testem-től, de hiába keresem, sehol se látom, pedig azt mondják, hogy aki kilép a testéből, az látja a hozzátartozóit, amint siratják...Engem, úgy látszik, senki se sirat. Nem kellhettem senkinek az életben. Biztosan gonosz voltam, és így bűnhődöm.Ki is voltam?Már nem tudok visszaemlékezni. és hiába erőltetem az agyam, ami kihullott a fogyó-haló agysejtekkel együtt, sajnos, végérvényesen elveszett számomra! Remélem a teljes elmúlás kellemes lesz. Mindig úgy képzeltem, hogy lebegek, mint most, és feldereng a távolban, mint egy folyosó végén az isteni fény, s én közeledem hozzá, egészen addig, amíg teljesen körbe nem vesz. úgy képzeltem, hogy amint a fénybe érek teljesen, addigra halok meg visszavonha-tatlanul, s akkor érkezem meg a túlvilágra.A lebegés tart, de valami kellemetlen közeleg.Mindenki megérzi a közeledő veszélyt.úgy érzem, valami hatalmas, soha nem történt átalakulás vár rám, és ez nem lesz kellemes.Vajon fáj a halál?Sose gondoltam erre.Jézusom! Ez őrület! Sikítani szeretnék a kíntól, de nem tudok. Nincs szám, amit tágra nyis-sak, nincs öklöm, amit összeszorítsak, csak a mindent betöltő fájdalom van. Megpróbálok menekülni, összegömbölyödöm, rúgni próbálok, de minden hiába.Sikoltanék a rémülettől, mert valami középkori kín vár rám! Tudom!Embertelen halálnem volt, amikor a bűnöst elevenen bevarrták egy frissen megnyúzott ló bőrébe. A szerencsétlent nemcsak a nyüvek rágták, hanem a rászáradó, s egyre zsugorodó lóbőr halálra szorította, kipréselte belőle a lelket.Rettegek, hogy ilyen vég vár rám!De miért, Istenem, miért?Semmi rosszat nem tettem! Hiába akarok emlékezni, már semmi se jut az eszembe abból, amit életemben, vagy bármelyik életemben tettem. úgy érzem, mintha egy feneketlen, sötét szakadék választana el az életemtől, az emlékeim a túloldalon maradtak, teljesen üres az agyam, már semmit se tudok! Tökéletes nihil van az agyam helyén!Miért ilyen borzalmas a halál?Miért veszi el az összes emléket?Miért nem vihetem magammal a túlvilágra?Miért... miért... miért...Talán azért, hogy ne vágyjak vissza az eddigi életbe? De akkor nem tudom a másvilágról segíteni az itt maradottakat! Istenem, miért ilyen kegyetlen az elmúlás?és miért nem múlik el legalább a rettegés is az emlékekkel?A félelmet miért kell magammal cipelnem a túlvilágra?Jézus-Mária! őrület! Elviselhetetlenül fáj!Mintha abroncs szorítaná a fejem!Mintha a lóbőr már teljesen a testemre zsugorodott volna! Miért nincs lábam, hogy leg-alább megpróbálnék menekülni, kievickélni innen.De hol vagyok? Ez már nem az űrbeli kellemes lebegés! Talán csak nem a pokolra jutok? Nem, azt nem érdemeltem meg!Akkor hova?és miért ilyen kínok között?Tudom, már csak pár pillanat, és megérkezem a túlvilágra. Ott majd megbékélek, meg-nyugszom, úgy látszik, át kell esnem ezen a megpróbáltatáson. Ott biztosan jobb lesz!Hirtelen, mintha valami robbanna, mintha engedne az észtveszejtő szorítás, megszűnik minden kín. Mint a villám siklom előre.Borzalmas!Nem!Nem akarok itt maradni! Ez nem lehet a túlvilág!Pedig minden jel arra mutat, hogy ott vagyok. Már teljesen megszűnt a tudatom. Már semmit se tudok, tökéletesen üres az agyam. Csak az érzékszerveim működnek. Lehet, hogy azok halnak meg utoljára? Hisz a halott körme és haja még sokáig növekszik...Azt hiszem, a szemem felfogja a fény és árnyék különbözőségét.Hihetetlenül vakít minden. Utálok itt lenni.A bőröm érzi a fertelmes hideget. Gyűlölöm ezt a közeget.Vaskapocsként szorítják össze a bokám. Hiszen ez rosszabb, mint az inkvizíció börtöne!Istenem, a lábamnál fogva felakasztanak! Nem bír ki egy ember ennyi szenvedést!Vissza! Vissza akarok menni! Nem akarok meghalni! Nem!Innen valóban nincs visszaút? Üvölteni kell! Hangosan, hogy az egész világ meghallja: Vissza akarok menni! Vissza! Vissza!A hangszálaim megfeszülnek, a fejem vörös lesz, s érzem, hogy tüdőmbe levegő áramlik.Megmenekülhetek?A fülem hangokat érzékel.Nem tudom, ki és mit mond, mert nem tudok különbséget tenni hangok és zörejek között, valami ilyesmit hallok:- Gratulálok, anyuka! Egészséges, és kislány...
Kategória: Történetek | Hozzáadta: Liza
Megtekintések száma: 178 | Feltöltések: 0 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Az őrző




Meghasonlás


chat

Lady Dragon

Érdekességek
Gothic válogatás
Gothic pack

Naptár

Keresés

Copyright MyCorp © 2017
Ingyenes webtárhely uCoz